Glatz Ferenc, az MTA Történettudományi Intézet igazgatója bevezetőjében a közép- és kelet-európai történészek egy régi adósságára és kötelességére hívta fel a figyelmet: egymás tudományos eredményeit megismerve, azokat a maguk kutatásaikkal összevetve írjanak összegző jellegű monográfiákat saját történelmük egyes eseményeiről és korszakairól. Ezt a törekvést segíti a jelen nemzetközi konferencia is, amelyen szinte valamennyi érintett nemzet politika- és egyháztörténet-írásának képviselője részt vesz. Az 1456-os nándorfehérvári ostrom és Kapisztrán János élettörténetének összekapcsolódása pedig lehetőséget kínált arra is, hogy a délszláv, olasz, valamint magyar kutatók mellett a ferences rend is képviseltesse magát.